2012. 02. 22., szerda, 12:50
Vidéken elsőként jogvédő irodát nyitott Kaposváron a Lehet Más a Politika, a Magyar Polgári Jogvédő Mozgalommal közösen. Az állampolgároknak például ki nem fizetett munkabérek behajtásában és ifjúságvédelmi ügyekben is segítenek a Pártok Házában.
Kutas Viktor, a párt megyei választmányának tagja a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: fontosnak tartják, hogy legyen egy biztos pont a városban, ahol a jogi problémákkal küzdők megoldásra számíthatnak. – Az emberek jogtudata sajnos nagyon alacsony Magyarországon, nem állnak ki kellő erővel maguk mellett, gyakran azért, mert félnek. Az iroda megnyitásával ezért a szemléletformálás is a célunk volt – tette hozzá. A politikus kifejtette: először felvilágosítást adnak az ügyfeleknek, hogy panaszával mely szervhez fordulhat. Ha az ügy bonyolult, vagy nem sikerül megoldani, akkor a jogvédő mozgalommal közösen próbálnak segíteni.
Vajda Attila, a Magyar Polgári Jogvédő Mozgalom elnöke beszámolt róla: 20-25 féle ügyben tudnak jogi segítséget nyújtani, például ki nem fizetett munkabérek térítésében, ifjúságvédelmi és munkajogi ügyekben, de nem maradnak tanács nélkül a bedőlt lakáshitelesek sem. A szakértő elmondta, noha hivatalosan csak szerdán nyitottak meg Kaposváron, valójában már korábban elkezdték munkájukat, és eddig már csaknem 20 ügyfél fordult hozzájuk.