Hitel nélkül is biztonságban

2012. 02. 17., péntek, 13:35

Hitel és működési hiány nélkül tervezi az idei évet Kaposvár, dacára annak, hogy csökkenő állami támogatással ugyanazt a struktúrát kell működtetnie, mint tavaly. A város 2012-ben 18 milliárd forintból gazdálkodik.

Szita Károly pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a város 2012-es költségvetésének két fő alapelve a biztonság és a minőség lesz.

Szita Károly- A kaposváriaknak tudniuk kell, hogy a legnagyobb bajban is számíthatnak a Városházára. Ezért emeltük meg 50 millió forinttal a lakásfenntartási támogatás- és 22 millióval a rendszeres szociális támogatás keretösszegét. Emellett még 330 millió forintot fordítunk 16 olyan önként vállalt feladatra, amelyekhez állami támogatást nem kapunk, de tudjuk, hogy a kaposváriak számára fontos. Ilyen a méhnyakrák elleni védőoltás, a buszbérlet- vagy a gyógyszertámogatás - mondta a polgármester.

Ugyancsak kitűzött cél, hogy Kaposvár továbbra is az ország egyik legolcsóbb nagyvárosa maradjon. Erre meg is van minden esély, hiszen az állam által a '90-es években privatizált gáz- és villanyszolgáltatáson kívül a kaposvári szolgáltató cégek köztulajdonban vannak.

Szita Károly szólt a fejlesztési tervekről is. Eszerint idén is lesznek a városképet meghatározó és a város jövőjét befolyásoló beruházások. Ilyen a hőcserélő üzem felépülése az ipari parkban, a Kaposvári Élelmiszeripari Program elindulása, a régi vásárcsarnok átalakítása a piacon, a buszmegállók felújítása, a 200 millió forintos csapadékvíz-elvezetési program elindítása és a távhő-rendszer fejlesztése 1,2 milliárd forint értékben.

Kaposvár 2012. évi költségvetéséről jövő héten dönt a közgyűlés.

Ezeket olvasta már?