Quantcast

Oszlopnak ütközött a vezetni sem tudó autótolvaj Böhönyén

2026. 07. 21., kedd, 19:19

Jármű önkényes elvétele miatt hallgattak ki egy 19 éves férfit, aki egy nyitva hagyott, indítókulccsal parkoló autóval indult el Böhönyén. Az út azonban rövidre sikerült, a járművel kétszer is ugyanannak az oszlopnak ütközött.

A Somogy vármegyei rendőrség bejegyzése szerint július 13-án este Böhönyén, az Ady Endre utcában egy parkoló személyautóban benne maradt az indítókulcs, az ablak le volt húzva, az ajtók pedig nyitva voltak.

A lehetőséget egy helyi, 19 éves fiatal használta ki, aki annak ellenére ült a volán mögé, hogy vezetni nem tudott. A motor beindítása és az egyes sebességfokozat kapcsolása után szinte azonnal a szemközti oszlopnak ütközött.

Az első ütközés után ismét beindította a járművet, majd újra ugyanannak az oszlopnak hajtott. A második balesetet követően a sofőr és utasa gyalog menekült el a helyszínről.

A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, akit július 20-án elfogtak, majd a Marcali Rendőrkapitányságra állítottak elő. A nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki a 19 éves férfit, aki a cselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség az eset kapcsán ismét arra hívta fel a járműtulajdonosok figyelmét, hogy soha ne hagyják az indítókulcsot a gépkocsiban, még rövid időre sem.

Ezeket olvasta már?