Somogy vármegyében hullott a legtöbb hó eddig

2026. 01. 07., szerda, 16:47

A HungaroMet legfrissebb adatai szerint két somogyi település is felkerült arra a listára, amely a legtöbb hóval érintett településeket gyűjti össze.

Bár az adatok folyamatosan frissülnek, jelenleg az eddig beérkezett információk alapján Magyarország nagy részén 15–25 centiméter közötti vastagságú hóréteg alakult ki. Ennél kevesebb hó az északnyugati és a délkeleti határ mentén hullott, míg a Bakony térségében és az ország délnyugati részén helyenként a 30 centimétert is meghaladja a hótakaró vastagsága.

A HungaroMet közösségi oldalán osztotta meg az eddig legnagyobb hótakaróval rendelkező települések listáját.

Az első helyen Vése áll 35 centiméterrel, 

a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára két Veszprém megyei település – Hárskút 33 centiméterrel, és Bakonyszentkirály 30 centiméterrel – került fel. A listán több Veszprém és Komárom-Esztergom megyei település található még, a felsorolás utolsó, hetedik helyén pedig Somogyvár áll 26 centiméterrel.

Hozzátették: a jelentős havazást okozó csapadékzóna időközben elhagyta térségünket, ugyanakkor napközben elszórtan továbbra is előfordulhat gyenge havazás, hószállingózás. A mediterrán ciklon középpontja a következő órákban hazánktól délre, délkeletre halad el, ennek hatására egy harmadik hullámban újabb havazás érkezhet. Az esti óráktól kezdetben a déli és délkeleti országrészekben, majd az éjszaka folyamán egyre inkább a keleti területeken várható csapadék, ahol tovább növekedhet a hóréteg vastagsága.