Februártól belépődíjat vezetnek be a Trevi-kútnál

2025. 12. 21., vasárnap, 08:48

Február 1-jétől belépődíjat kell fizetniük mind az olasz, mind a külföldi látogatóknak, akik a Trevi-kutat a lehető legközelebbről szeretnék megtekinteni – jelentette be pénteken Roberto Gualtieri, Róma főpolgármestere.

A két eurós jegy azok számára lesz kötelező, akik lesétálnának a szökőkút lépcsőin egészen a medence széléig, hogy onnan dobjanak aprópénzt a vízbe. A fizetős időszak naponta reggel kilenc órától este tíz óráig tart. A Trevi-kút előtti tér többi része továbbra is szabadon látogatható marad, ahonnan szintén megcsodálható a műemlék.

A Rómában, illetve az olasz fővároshoz tartozó lakókörzetekben élők számára a belépés továbbra is díjmentes marad, amennyiben lakcímüket igazolni tudják.

A főpolgármesteri hivatal adatai szerint az Örök Város legismertebb szökőkútját január 1. és december 8. között közel kilencmillióan keresték fel. A térre naponta átlagosan harmincezren érkeztek, de előfordult olyan nap is, amikor mintegy hetvenezer látogató zsúfolódott össze – ismertette Roberto Gualtieri a Capitoliumi Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

A városvezető kiemelte: a jegyrendszer célja a tér biztonságos és rendezett használatának biztosítása, a látogatók védelme, valamint a minőségi turisztikai élmény megteremtése. A tervek szerint így a Trevi-kút nyugodtabb körülmények között, tolongás nélkül lesz megtekinthető. Számítások alapján az intézkedés évente mintegy 6,5 millió eurós bevételt hozhat Rómának.

A Trevi-kút mellett további öt, eddig ingyenesen látogatható római helyszín válik fizetőssé a turisták számára. Belépődíjat kell majd fizetni Maxentius császár villájában a Via Appia Antica régészeti parkban, a Napóleon Múzeumban, a Giovanni Baracco antik szoborgyűjteményben, valamint a Borghese-villában található Carlo Bilotti kortárs képzőművészeti múzeumban és a Pietro Canonica Múzeumban. Ezekbe a helyszínekbe fejenként öt euróért lehet majd belépni.

Roberto Gualtieri ugyanakkor hangsúlyozta: miközben a turisták számára több látványosság válik fizetőssé, február 1-jétől a római lakosok számára minden városi múzeum és régészeti emlék ingyenesen látogatható lesz.

Rómában korábban a Pantheonnál vezették be a kötelező belépődíjat a turisták számára: 2023 júliusa óta ott fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért.

Ezeket olvasta már?