Az autót is vitték a nagyatádi rendőrök

2025. 07. 21., hétfő, 13:40

Két újabb drogdílert vettek őrizetbe a nyomozók.

A DELTA Program keretében a nyomozók ezúttal Szepetneken csaptak le két kábítószer-kereskedőre. A nyomozást a vármegyei felderítők információja alapozta meg, amit július 15-én a nagyatádi rendőrök és a megyei bevetési egység közös akciója követett.

Egy 37 éves szepetneki férfit a lakóhelyén, egy 46 éves iharosi lakost pedig éppen ebből a házból távozva fogtak el az egyenruhások. A kutatás során több mint 2 kilogramm droggyanús anyagot, vélhetően marihuánát, valamint kisebb mennyiségben kokaint is találtak. Az anyag lefoglalásával a nyomozók csaknem 6000 adag kábítószer forgalomba kerülését akadályozták meg, melynek feketepiaci értéke a 20 millió forintot is meghaladja. A bűnös vagyon elvonása érdekében a rendőrök több mint 150 000 forintot, 500 eurót és egy többmilliós személyautót is lefoglaltak.

A nyomozók mindkét férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

 

Ezeket olvasta már?