2024. 08. 01., csütörtök, 18:20
Szerencsére célt tévesztett a részeg férfi, de így felfüggesztettet kaphat, mert egy dohánybolt reklámtáblájában százezer forintos kárt okozott.
A Nagyatádi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki egy sörösüveggel akart súlyos sérülést okozni haragosának, de célt tévesztett.
A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint 2023 áprilisában az ittas vádlott egy Nagyatád környéki község presszójában szóváltásba keveredett a sértettel, de amikor kezdett eldurvulni a helyzet, a vádlottat a testvére lekísérte a teraszáról és elindultak a parkoló felé, hogy hazamenjenek.
A vádlott azonban a parkolóhoz közeledve hirtelen visszafordult, és mintegy 15 méterről a nála lévő sörösüveggel megkísérelte a sértettet a fejére célozva nagy erővel megdobni, aki azonban lehajolt, így a sörösüveg elszállt felette és a presszó melletti dohánybolt reklámtáblájába csapódott, amiben közel 100.000 forint kárt okozott.
A főügyészség közleményében úgy fogalmazotak, hogy "mivel a vádlott cselekménye – a használt veszélyes eszköz és a célzott testtájék miatt – alkalmas volt arra, hogy a sértettnek akár komolyabb sérülést okozzon, ezért súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is felelnie kell".
Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.