Be nem húzott kézifék miatt gurult el egy autó a Városház utcai parkolóban

2024. 07. 29., hétfő, 16:09

A csodával határos módon egyetlen másik járművet sem tört össze.

Egészen döbbenetes felvételt kaptunk a kaposvári Közterület-felügyelettől. A térigyelőkamerás felvétel még július elején készült a Városház utcai parkolóban - vagy ahogy többen ismerik, Kalmár-parkolóban.

Egy autó parkolt az egykori Kapos Street Food épületénél, ahonnan váratlanul gurulni kezdett. A jármű elhaladt egy kislánnyal sétáló nő mellett és egy másik, szabályosan közlekedő autóhoz is közel került. Ez utóbbi észlelte, hogy valami nem stimmel és inkább megállt. Az elszabadult kocsi centikkel húzott el mellette. Végül a parkoló bejáratnál lévő fémkorlát fogta meg. Úgy tudjuk, rendőri intézkedés is történt.

Ráfázhat a sofőr

Komoly kiadást jelenthet az autósnak, ha meg kell téríteni-e a kárt, ugyanis egyes biztosítók szerint az elgurult kocsi "üzemen kívül van", így fizetni sem szeretnének.

A gépjármű üzemeltetésével összefüggő baleseteknél – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján – a biztosító átvállalja az üzembentartó polgári jogi felelősségének anyagi vonzatát, s megtéríti a károkozó helyett a vétlen gépjármű károsultjainak kárát.

A gyakorlatban azonban vita adódhat abból, hogy mit tekint a biztosító „gépjármű-üzemeltetésnek”, ezt ugyanis a kgfb-törvény nem határozza meg pontosan és részletesen. A KRESZ szabályrendszere s több korábbi bírósági döntés viszont általában a gépjármű üzemeltetéséhez sorol minden olyan tevékenységet, amely a közlekedés – vagyis a gépjármű rendeltetésszerű használatának – szabályos megkezdéséhez (pl. elindulás előtti ellenőrzés) és befejezéséhez (a jármű leállítása és rögzítés) elengedhetetlen.

E logika alapján az autó üzemeltetése – s így a biztosító kgfb szerinti helytállási kötelezettsége – csak akkor szűnik meg, ha minden olyan lépést elvégez a sofőr, amely a teljes és szabályos leállításhoz szükséges. Ennek része többek között a motor leállítása, a megfelelő rögzítés (kézifék behúzása, sebességben hagyás vagy körülményektől függően akár a kerekek kiékelése) és a jármű elhagyása is. Lehetséges tehát olyan helyzet, amikor a gépjármű akkor is üzemben van – vagyis a biztosító kár esetén köteles helytállni –, ha azt a leparkolást követően nem rögzítették kézifékkel vagy esetleg a motor leállása után a benn ülő sofőrrel együtt gurulva okoz kárt.


 

Ezeket olvasta már?