Ez gyors volt, már tervezik is a négysávos 67-est Szigetvárig

2024. 06. 12., szerda, 17:00

Alig készült el a 67-es gyorsforgalmi út Kaposvár és az M7-es autópálya között, Szita Károly már be is jelentette a folytatást Szigetvár irányába. Lázár János közlekedési miniszter pedig a kampányban tett ígéretet arra, hogy támogatja a beruházást, erre a választás másnapján meg is jött a jó hír az első fontos lépésről.

Három cég – az Utiber Közúti Beruházó Kft., a Pannonway Építő Kft. és az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. – készítheti el a Kaposvár-Szigetvár közötti gyorsforgalmi út és a kaposvári elkerülő út tanulmányterveit – derült ki a napokban az uniós közbeszerzési értesítőből.

A hirdetmény szerint a 41 kilométer hosszú, 2x2 sávos utat új nyomvonalon kell megtervezniük a kiírás nyerteseinek, s a valamivel több mint 1,1 milliárd forintos tervezési díjból el kell készíteniük a környezeti hatástanulmányt és meg kell szerezniük a környezetvédelmi engedélyt is.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy önmagában nem elegendő a 67-es út Kaposvártól északra és délre eső szakaszainak fejlesztése, hiszen az átmenő forgalom ebben az esetben a vármegyeszékhely belterületét is érintené. Éppen ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiírt megrendelés egy nagyjából 5 km hosszúságú, új nyomvonalon vezetett elkerülő út megépítésének tervezésére is vonatkozik.

A Kaposvár és Szigetvár közötti 2x2 sávos új közlekedési folyosó azért fontos a somogyi vármegyeszékhely számára, mert a Szita Károly polgármester által meghirdetett újraiparosítási program egyik alapvető feltétele a közúti infrastruktúra további fejlesztése, beleértve a Péccsel való gyorsforgalmi összeköttetés megteremtését. A tervek szerint a Szigetvárig megépülő új út a szintén bővítés előtt álló M6-os autópályáig vezetne, s attól a pillanattól a 67-es út tranzit útvonallá válna, fontos kaposvári állomással, a helyi gazdasági szereplők számára egyre bővülő lehetőséggel.

A 67-es út Kaposvár és az M7-es autópálya közötti szakaszának megépítése megélénkítette a vármegyeszékhely iránti érdeklődést, s a városba érkező beruházások mindegyikében szerepet játszott. Ennek köszönhetően épül jelenleg is az üveggyár, illetve a lineáris motorokat gyártó vállalat üzeme, ad lehetőséget továbbá a helyi cégeknek a bővítésre, s a zöldmezős beruházással tervezett okosipari tudományos park megvalósítására is.

Az új út azonban nemcsak Kaposvárnak és Pécsnek, hanem a Dél-Dunántúl és Nyugat-Baranya településeinek is kiemelt fontos, egy eddig sok tekintetben fel nem tárt térség előtt nyitja meg a fejlődés lehetőségét.

 

Ezeket olvasta már?