2024. 05. 23., csütörtök, 10:07
Egy autó körül kergette testvérét egy férfi, miközben a számlatartozás megfizetését követelte tőle.
A Kaposvári Járási Ügyészség önbíráskodás bűntett kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki erőszakkal akarta behajtani a követelését, és az általa korábban okozott balesetért való felelősség alól is ki akart bújni – írta a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.
A férfi 2023 júniusában egy telefonszámla tartozás miatt az utcán kérte számon a testvérét, aki azonban ezt a vádlott felszólítása ellenére sem volt hajlandó megfizetni. A vádlott ettől rendkívül indulatossá vált, többször a nő felé ütött és megpróbálta elkapni a sértettet, aki egy autó körül futva menekült előle. Miután az autó tetején átmászva a vádlott megragadta a sértettet, őt felemelte, a földre dobta, miközben továbbra is üvöltve követelte a pénzét. Ekkor azonban a jelenlévő rokonai a nő segítségére siettek, így a vádlott távozott a helyszínről.
A férfinek az önbíráskodás kísérletén túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert néhány hónappal korábban közúti balesetet okozott Kaposváron, azonban a baleseti bejelentőlapon valótlan adatokat rögzített, így a vétlen sofőr nem tudta érvényesíteni a kárigényét vele szemben.
A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben halmazati büntetésül felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.