2024. 04. 27., szombat, 18:44
A munkáltató számára is egy nagyon kedvező juttatásról van szó.
Töretlen a Szép-kártyák népszerűsége, ezt a legfrissebb adatok is alátámasztják, hiszen ebben a hónapban csaknem 59 milliárd forintot költöttek már el a kártyatulajdonosok. Szakértők úgy becsülik, hogy az idei évre tervezett 2,5 százalékos gazdasági növekedés egyik hajtómotorja a turizmus és ezen belül is a SZÉP-kártya lesz.
Egyre többen és egyre többször használják a SZÉP-kártyákat például hétvégi wellnessezéskor. Az egyik vonyarcvashegyi szállodában idén az első három hónapban 10 százalékkal emelkedett a plasztikkártyás fizetések száma.
„Évről-évre egyre többen és egyre magasabb összeget fizetnek egyébként SZÉP-kártyával. Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy nemcsak a családok, hanem az egyéni párok is előszeretettel használják a SZÉP-kártyájukat a szolgáltatások árának kiegyenlítésére. És nagyságrendileg vannak időszakok, amikor már a 20–25 százalékot is eléri a SZÉP-kártya felhasználóknak a száma” – fogalmazott Fodor Márk szállodaigazgató.
Idén például az első három hónapban – de különösen márciusban – kimagasló forgalmat ért el a SZÉP-kártyás fizetések száma. A költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot. Amíg 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, addig ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett.
A munkaadók is kedvelik a SZÉP-kártyát. Január és március között a feltöltések összértéke meghaladta a 100 milliárd forintot, ami több mint 20 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
„Azt mondhatjuk, hogy a SZÉP kártya továbbra is a turizmus, a szálláshely-vendéglátás a legfontosabb fizetőegysége” – mondta a nemzetgazdasági miniszter a héten egy szakmai tanácskozáson.
Nagy Márton kifejtette: a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, hiszen tavaly 445 milliárd forint volt a feltöltés, és 449 milliárd forint az összes költés értéke, az előző évi 355 milliárd forint, illetve 385 milliárd forint után. És idén várhatóan még jobb adatokat lehet majd elkönyvelni, ami kedvezően befolyásolja majd a gazdaság teljesítményét is.
„A Széchenyi-pihenőkártya a munkáltató számára is egy nagyon kedvező juttatás, a munkavállalók számára is egy nagyon kedvező juttatás” – mondta Fata László. A cafetéria szakértő szerint ez garantálja azt, hogy a kártya népszerűsége továbbra is töretlen maradjon.
A szakértő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a SZÉP-kártyákon meglévő összegeket a feltöltést követő egy év után március 20-ig, illetve szeptember 20-ig érdemes elkölteni, mert ebben a két időpontban van egy egyszeri, 15 százalékos költséglevonás a kibocsátó bankok részéről.