Egész évben programokat kínálnak, és erősítik a gasztroturizmust Siófokon

2024. 02. 19., hétfő, 15:45

2024-ben három nagyszabású gasztrorendezvénnyel színesítik a kínálatot, és a kézművesek világnapjához kapcsolódóan amatőr festőtalálkozót is szerveznek a Rózsakertben – számolt be a likebalaton.hu.

A tavalyi évet rekord, közel 1,5 millió vendégéjszaka-számmal záró Siófok 2023-ban az első számú belföldi vidéki utazási célpont volt – tájékoztatott a város Tourinform Irodája.

Mint írták, a tavaszi időszakban ismét megrendezi a város a Húsvéti Nyuladalmat, ahol a hagyományos locsolkodás mellett gyermekprogramokkal, gasztrovásárral és neves zenekarok fellépésével várják a nagyérdeműt a város szívében.

A Kálmán Imre Művelődési Központ szervezésében közel egy hónapon át színes kulturális csemegék kerülnek porondra a Tavaszi Fesztivál keretében április végéig.

Egész évben látogatható Siófok megújult szimbolikus attrakciója, a víztorony, ahol a páratlan panoráma mellett két szintes kiállítótér fogadja az érdeklődőket Varga Imre alkotásaival, helytörténeti kiállítással, a Balatoni Regionális Kutatóintézet és Könyvtár (BRTK) szakmai irányítása mellett.

A 2023-ban debütált Siófokon a GasztroFok kulináris összefogás elindítása, mely a térség gazdag bor és gasztronómiai palettájának bemutatását, körbekóstolását tűzte ki célul Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, bevonva a helyi termelőket, szolgáltatókat.

A brand égisze alatt 2024-ben már 3 alkalommal – április 12-14., szeptember 13-15. és november 8-10. – várják a környékbeli szolgáltatók a gasztrokalandokra vágyókat.

A kezdeményezés erősíti az egész éves Balaton szemléletet, a térségben kiemelkedő színvonalat nyújtó szolgáltatók közös megjelenésével és kínálatuk élményszerűbb megismertetésével, a célja Siófok feltűzése a régió gasztro-térképére.

Érdemes beírni a naptárba a siófoki szezonnyitó Pünkösdi Rózsaünnepet és az októberi XI. Halfesztivált is, melyek mára ikonikus eseményeivé váltak Siófok városának. A szervezők meglepetés aktivitásokkal, neves zenekarok fellépéseivel, étel- és kézműves különlegességekkel készülnek. De lesz idén is New Orleans Jazz Fesztivál, Bor és Kenyér Ünnepe, Városnap, Téli Varázs, valamint Puncs és Szilveszteri Party is Siófokon.

A 2024-es év újdonságai közt szerepel még a város programkínálatában a kézművesek világnapjához kapcsolt amatőr festőtalálkozó, melynek a csodás panorámát és ihletet adó megújult Rózsakert ad otthont.

A mozgás éve mottó mentén az év folyamán több országos és nemzetközi kerékpáros, futó- és egyéb sporteseménynek is otthont ad a város, illetve szeptemberben városi sportnapra készülnek a szervezők.

2024-ben is lesz óriáskerék a Siófoki Nagystrandon, a Plázs ismét elhozza a hazai zenei élet krémjét, felfedezésre vár a DRV Vizek Háza, a Fordított Ház, a Töreki halastavak varázslatos vidéke, a Sió parti kerékpárút és kihagyhatatlan élményt ígér egy balatoni hajókirándulás a BAHART megújult flottájának egyikén.

Megújult kiadványokkal, arculattal, online kvízjátékkal, új honlappal és megannyi izgalmas programmal, aktivitással készül Siófok a 2024-es évben.

Ezeket olvasta már?