Elhunyt Ormai László, a magyar asztalitenisz legendás alakja

2023. 07. 10., hétfő, 18:10

Kilencvenegy esztendős korában, hosszan tartó betegség után vasárnapról hétfőre virradó éjszaka hunyt el a sportoló – tájékoztatta a Nemzeti Sportot az egykori klubjának, a Statisztika PSC-nek a korábbi edzője, Fülöp István.

Ormai László 1954-ben kezdett el edzősködni a Statisztikánál, majd 1965-re mesteredző lett. 2000-ben MOB-életműdíjjal, 2001-ben Bay Béla-díjjal tüntették ki. Edzői pályafutása során 25-ször nyert BEK-et, illetve BL-t, és 40-szeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

Edzői pályája mellett sportvezetőként is dolgozott, hiszen a Statisztika szakosztályvezetője, elnökhelyettese, 2006 és 2021 között pedig elnöke volt. A Magyar Edzők Társaságának alapító tagja, később elnöke és tiszteletbeli elnöke, emellett pedig a Magyar Asztalitenisz-szövetségnek is tiszteletbeli elnöke volt.

Ormai László játékosai 30 Európa-bajnoki címet és nyolc világbajnoki bronzérmet szereztek. 2010 óta a Marczibányi téri csarnok is az asztalitenisz-edző nevét viseli.