2023. 06. 26., hétfő, 18:40
A Rippl-Rónai múzeum új kiállítása az elmúlt közel tizenöt-húsz év nagyberuházásokat megelőző feltárásainak, tervásatásainak és terepbejárásainak válogatott leleteit mutatja be. Köztes állomása a jelenlegi tárlatnak, és a tervezett, új állandó régészeti kiállításnak.
Ismét újabb kincsek és izgalmas régészeti jelenségek láthatók Somogy megye földjéből. Az új szerzemények között sírleletek, restaurált kerámiaedények, míves ötvöstárgyak, továbbá fém-, kő- és csonteszközök, szerszámok és fegyverek vannak, amelyeket két vitrinben – az őskor, római kor, kora újkor szerint – rendeztek el rövid magyarázó szöveggel. Régész által vezetett, amatőr fémkeresősökkel együtt végzett terepbejárások néhány leletét is közreadák a kiállításon.
A sok-sok hónapos terepmunkák eredményeiről rendszeresen beszámoltunk a Rippl-Rónai múzeum évkönyveiben, honlapján és a közösségi média felületein – mondta Somogyi Krisztina őskoros régész.
A tudományos feldolgozások, természettudományi vizsgálatok eredményei, akár hazai vagy nemzetközi projektek keretében, szakpublikációkban, sőt önálló kötetekben jelentek meg. Mindezekről az érdeklődő látogató az interneten – például a mobiltelefonja segítségével – a lelőhelynév alapján tájékozódhat.
Az ásatásokon nemcsak tárgyak, hanem számos jelenség kerül elő, amelyeket nem tudnak vitrinbe helyezni. A terepen az eredeti helyükön és összefüggéseikkel együtt dokumentálhatóak, értelmezhetőek. A számunkra legfontosabb lelőhelyekről és jelenségekről válogatást készítettek, megpróbálva láttatni azt, ami a dokumentálás után a területen marad, vagy a beruházások esetén eltűnik a Föld felszínéről.