2023. 04. 24., hétfő, 11:15
Az Ifjúságkutató Intézet reprezentatív kutatásában megkérdezett, 18-29 év közötti fiatalok több mint fele fontosnak érzi, hogy magyar gyártású filmeken keresztül ismerje meg a magyar történelmet.
Az Ifjúságkutató Intézet márciusban a magyarok filmnézési szokásait térképezte fel egy 1000 fős reprezentatív közvélemény-kutatás segítségével, amely során többek között arról is megkérdezték a válaszadókat, hogy a történelmi hitelességre vagy inkább a szórakoztatásra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a filmkészítés során – olvasható az intézet közleményében.
A válaszadók minden korcsoportban hetven százalék fölött szavaztak a történelmi hitelességre. A szórakoztatást a legfiatalabbak és a legidősebbek helyezték inkább előtérbe, a 18-29 éves korosztály 22 százaléka és a 70 év felettiek 17 százaléka.
A kutatásban résztvevők 62 százaléka fontosnak tartotta, hogy a fiatalok magyar gyártású filmeken keresztül ismerjék meg a magyar történelmet, a magyar történelmi filmek ismeretátadásának jelentőségét pedig az idősebbek hangsúlyozták, de a 18-29 évesek 57 százaléka is fontosnak tartotta.
Az adatok olyan kutatásból származnak, amelyet az Ifjúságkutató Intézet a 18 évesnél idősebb, magyar állampolgárok véleményét feltérképező, országos, reprezentatív mintájú, 1000 fős, telefonos (CATI) módszertannal készített idén márciusban.