2023. 04. 17., hétfő, 19:10
Közös kiállítással ünnepli Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Az életművet átfogó módon bemutató tárlat április 14-től három hónapig látogatható a Szépművészeti Múzeumban, ezt követően pedig Pécsen lesz látható.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója elmondta, a 170. évfordulóra a Szépművészetibe szállították Csontváry Pécsen őrzött remekműveit csakúgy, mint a Nemzeti Galéria gyűjteményének darabjait. Így negyvenöt Csontváry-mű látható együtt, köztük a festő összes fő műve.
– Ez az erőteljes, izgalmas, megrendítő, a mester életútját is megelevenítő tárlat július 16-ig tekinthető meg Budapesten, majd három hónapig a Janus Pannonius Múzeum közönsége élvezheti –közölte Baán László.
A látogató megismerheti a festő korai portréit, önarcképeit, majd első, itáliai tanulmányútjai során megalkotott tájképeit, melyekkel elkezdte a fényjelenségek, a különböző napszakok, a természet erői megjelenítésének vizsgálatát.
Bosznia, Görögország, a Hortobágy, a Felvidék vagy Egyiptom tájai egyaránt megihlették Csontváryt, aki utazásai során a „nagy motívumot” kereste. Ezt végül Szicíliában és szülőföldjén találta meg: a csaknem egy időben készült, grandiózus, A taorminai görög színház romjai és Nagy Tarpatak a Tátrában című tájképeit a közönség együtt csodálhatja meg.