Sörpaddal és hólapáttal ütötték egymást egy falusi kocsmában

2023. 04. 06., csütörtök, 17:36

Most pedig vádat emeltek a két verekedő férfi ellen.

A Kaposvári Járási Ügyészség  vádat emelt két férfival szemben, akik durván összeverekedtek egy kocsmában. A férfiak 2022 szeptemberében egy Kaposvárhoz közeli falu kocsmájában kezdték szidalmazni egymást, majd elindultak az udvarra verekedni.

Ennek során a két vádlott között először csak ökölharc folyt, később azonban az egyik férfi felkapott egy sörpadot és azzal támadt rá a másik vádlottra, ezután pedig egy a helyszínen talált hólapáttal ütötte a haragosát úgy, hogy annak a nyele eltörött. 

A közel nyolc percig tartó dulakodás során a másik vádlott sem maradt adósa a társának, mivel szándékosan felrúgta a kocsma előtt leállított motorkerékpárját, aminek emiatt letörött az irányjelzője, illetve a burkolati elemei megrongálódtak. A verekedés során könnyű sérüléseket szenvedett vádlottakat végül a vendégek választották szét.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a társára felfegyverkezve támadó vádlottal szemben börtön fokozatú, míg a másik férfival szemben fogház fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Ezeket olvasta már?