A tavaszi szünetben is segít a Kajla útlevél

2023. 03. 31., péntek, 19:15

Minden gyerek, aki a jegyvásárlás során felmutatja Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, ingyen utazhat április 6. és 11. között a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi helyközi járatain.

Tavaly összesen csaknem 150 ezer utazáshoz használták a pecsétgyűjtő füzetet a MÁV-Volán-csoport járatain, így több mint 12 millió kilométert tettek meg a kis utazók a három iskolai szünetben – ismertette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a Déli pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
A "Hol vagy, Kajla?" program 2019 nyarán indult, a kezdeményezés célja, hogy az általános iskolák alsó tagozatos tanulói megismerhessék és családjukkal közösen beutazhassák Magyarországot.

Fotó: kajla.huA legnépszerűbbek között vannak a váci, az Egert érintő és a Balaton körüli útvonalak, de sokan utaztak Kajlával vonaton vagy buszon egyebek mellett Salgótarján, Miskolc, Szeged, Esztergom és Győr felé is – mondta Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a MÁV-Volán csoport törekszik a turizmus támogatására, ebben az évben is elérhető lesz például a Tisza-tó expressz, valamint a Dunakanyar, a Velencei-tó és a Balaton kényelmes megközelítését biztosító járatok.
A Kajla útlevél használatával a tavaszi szünetben, április 6. és 11. között is ingyen utazhatnak a kalandvágyó gyerekek.

Ezeket olvasta már?