Hurokkal ejtett gímszarvast egy dél-somogyi férfi

2023. 03. 28., kedd, 10:36

Orvvadászat és lopás miatt el is ítélték most ezért. A férfi 1 év 8 hónapot kapott, 2 évre felfüggesztve.

A Nagyatádi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a hatvanas éveiben járó dél-somogyi férfival szemben, aki hurokkal ejtett el egy értékesebb vadat.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közlése szerint a férfi idén januárban kiment a lakóhelye melletti erdőbe, ahol a vadak vonulási útvonala mellé öt darab, acélhuzalból készített hurkot helyezett ki több fára, hogy vadakat ejtsen el.

A férfi néhány nappal később ellenőrizte a hurkokat, és a patak partoldalán lévő vadváltó résznél az egyik hurokban egy akkorra már elpusztult gímszarvastehenet talált. A férfi ezután a 200.000 forint értékű állatot kizsigerelte és feldarabolta, azonban a húsok elvitelét a helyszínre kiérkező rendőrök meghiúsították.

A rendőrök a húst, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, és a többi hurkot is lefoglalták, illetőleg a húst az erdőgazdaság képviselőjének kiadták.

A Nagyatádi Járási Ügyészség ezt követően a bűncselekmények elkövetését beismerő férfit gyorsított eljárásban a Nagyatádi Járásbíróság elé állította. A bíróság a vádlottat a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a terhére rótt bűncselekményekben, és ezért őt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette.

Ezeket olvasta már?