2023. 03. 21., kedd, 19:18
A gyilkost a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla 6 év börtönre ítélte.
A Somogy Vármegyei Főügyészség eredményes fellebbezése folytán súlyosították annak a férfinak a büntetését, aki ellen korábban halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A férfi 2021-ben felkereste volt élettársát, akivel kapcsolatuk megszakadása ellenére is jó viszonyban maradt. A férfi a nap nagy részét volt élettársa otthonában töltötte, ahol előbb beszélgetni, majd italozni kezdett a nő jelenlegi párjával, a későbbi sértettel – áll a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.
A férfi az elfogyasztott alkoholtól egy idő után agresszívvé vált, és kötekedni kezdett korábbi párjával, majd a nő új élettársával is, akit rövid szóváltást követően két alkalommal ököllel fejbe ütött, majd a földre került áldozát úgy fejbe rúgta, hogy azonnal elveszítette az eszméletét. Az asszony hiába hívott azonnal mentőt, a bántalmazott férfi két nap múlva elhunyt a kórházban.
A Kaposvári Törvényszék 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, amely ellen a Somogy Vármegyei Főügyészség a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla egyetértett az ügyészi fellebbezéssel, és a 2023 februárjában kihirdetett jogerős ítéletével a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést és közügyektől eltiltást egyaránt 6 évre súlyosította.