Évekig felvette az elhunyt élettársa után járó ápolási díjat

2023. 02. 01., szerda, 09:29

Közel kétmillió forintot csalt ki így az államtól a nő, ami miatt most felfüggesztett börtönt is kaphat.

A Kaposvári Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki évekig felvette az elhunyt élettársa után járó ellátást. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség közlése szerint az ötvenes éveiben járó nőnek a súlyosan beteg élettársa ápolására tekintettel havonta körülbelül 60.000 forint pénzbeli ellátást állapítottak meg. Bár az élettársa 2019 szeptemberében elhunyt, erről a nő – annak ellenére, hogy arra 15 napon belül köteles lett volna – szándékosan nem tájékoztatta az ellátást megállapító szervet azért, hogy az ápolási díjat a továbbiakban is folyósítsák a részére.

Mire a csalást a hatóságok 2022 májusában felfedezték, a vádlottnak már összesen 1 millió 902 ezer forint ápolási díjat fizettek ki jogosulatlanul, amelyet – mivel azt időközben a saját, illetve a családja megélhetésére már elköltötte – ekkor már visszafizetni sem tudott.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.