2023. 01. 21., szombat, 07:43
Rablás miatt emeltek vádat az ötvenes éveiben járó férfivel szemben.
A vád szerint a férfi 2022 áprilisában összefutott az általa korábbról ismert sértettel, akinek felajánlotta, hogy elviszi egy olyan helyre, ahol pólót tud venni. Mivel a sértett egyébként is szeretett volna ruhát vásárolni, őt a vádlott elvezette az egyik rokona kaposvári házához, ahol a sértett – azért, hogy a pólót felpróbálja – a konyhából nyíló fürdőszobába ment, míg a kabátját kint hagyta az egyik széken.
Ezt észlelve a vádlott magához vette a kabátot, majd a fürdőszobaajtó elé állt, és onnan az időközben már kijönni szándékozó férfit mindaddig nem engedte ki, amíg át nem kutatta a kabátja zsebeit, ahonnan végül 70 ezer forintot vett magához.
A sértett – aki a fürdőszobába zárva képtelen volt megakadályozni a pénzének elvételét – azonnal észlelte, hogy kirabolták, a feljelentését követően pedig a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították, és a bűncselekmény elkövetését követő harmadik napon elfogták a vádlottat.
A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a férfit kötelezze egyúttal a sértett pénzének visszafizetésére is.