2023. 01. 04., szerda, 09:29
Intézetben nevelkedett, ott fajtalankodott a kisgyerekkel, de egy másik otthonban is majdnem megerőszakolt egy 11 éves gyereket.
A Somogy Vármegyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy a 15 éves fiúval szemben, aki két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait.
A serdülőkori magatartászavarban szenvedő fiatalkorú kiskora óta nevelőszülői gondozásában élt, azonban 2020-ban gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, illetve a lakótársaival is voltak konfliktusai.
A fiú 2021 decemberében a szobájába csalta 5 éves nevelttársát, eltorlaszolta az ajtót, aztán rávette a gyermeket, hogy fogja meg a nemi szervét, majd ruha nélkül ráfeküdt. A fiút ekkor az egyik nevelő zavarta meg, aki nem tudott benyitni a szobába az ajtóhoz tolt bútor miatt.
A fiú egy másik otthonban további két gyermeket abuzált, akik közül az egyik sértettet többször bántalmazta, majd szexuális erőszakot is el akart követni ellene, de a megfélemlített sértett kiabálni kezdett és kimenekült a szobából. A 11 éves gyermek esetében a vádlott véghez vitte a bűncselekményt, azonban két nevelttársuk a folyósóról észrevette, hogy mi történik a terhelt szobájában, és azonnal értesítették a nevelőket.
A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt.