2022. 11. 10., csütörtök, 15:13
Nem tudta rendesen bevenni a kanyart, emiatt következett be a baleset.
Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség egy balesettel kapcsolatban. A hatóság közlése szerint október 8-án 10 óra 20 percet előtt a Raktár utcai körforgalomnál túl gyorsan ment át a körforgalmon egy autóst, emiatt falhajtott a belváros felőli terelőszigetre és az útirányt jelző táblának ütközött.
Az ismeretlen jármű vezetője aztén elhajtott adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül.
A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett – tehetnek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.