Kötekedett, aztán ő húzta a rövidebbet

2022. 10. 03., hétfő, 13:07

A származása miatt inzultált a férfi három másik embert, de aztán végül ő kapta a pofonokat.

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy 40-es éveiben járó férfivel szemben, aki tavaly egy Kaposvár környéki falu nyárbúcsúztató rendezvényén előbb összeszólalkozott, majd megpróbált megverni két másik férfit.

A Somogy Megyei Főügyészség közlése szerint a férfi ittas állapotban, a származásukra tett megjegyzésekkel provokált két férfit és a velük lévő kiskorút, akik ez után jobbnak látták inkább kimenni az étteremből a teraszra, elkerülve a balhét. Az eset miatt az étterem tulajdonosa a kötekedő férfit kiküldte rendezvényről, aki egy másik közeli szórakozóhelyen folytatta az italozást.

Később azonban visszament az étterem teraszára, ahol ismételten összetalálkozott a korábban inzultált fiatalokkal, akiket – ismételten a származásuk miatt – ekkor már megveréssel és megöléssel fenyegetett meg, majd a kialakult szóváltás során feléjük ütött, illetőleg a kiskorút az egyik ökölcsapás el is találta – áll a közleményben.

A főügyészség úgy fogalmazott: "a jogos védelmi helyzetben lévő három férfi ezt nem hagyták annyiban, és közös erővel legyűrték az ittas vádlottat, aki a földre esett. Azért, hogy a földre került, vérző sérülést szerző vádlottnak ne legyen komolyabb baja, két étteremben tartózkodó férfi a védelmére kelt, azonban az ekkora már felindult állapotban lévő fiatalok őket sem kímélték; egyiküket megdobták egy sörösüveggel, míg a másikat arcon ütötték."

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a balhét kirobbantó, büntetett előéletű férfivel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg a másik két férfi ellen közmunka kiszabását kezdeményezte.

Ezeket olvasta már?