2022. 09. 27., kedd, 13:28
A gyermek felügyeleti jogát is elvehetik tőle.
Ahogy arról a Kaposvár Most is beszámolt, egy pár kérte a mentők segítségét még tavaly októberben, mert kutyasétáltatás közben egy paplanba csomagolt csecsemőt találtak az egyik fonyódi buszmegállóban.
A gyermeket kórházba szállították, a rendőrök peidg nyomozni kezdtek az ügyben. A csecsemő anyja néhány napon belül feladta magát a rendőrségen, majd letartóztatták. A héten a Somogy Megyei Főügyészség pedig ítéletet hozott a 37 éves zalaegerszegi nő ügyében, amiről lapunkat is tájékoztatták.
Közleményükben kiemelték, tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki nem kívánt terhességéből született csecsemőjét ellátatlanul egy buszmegállóban hagyta a hideg őszi időben.
Mint írták, a nő életvitelszerűen Ausztriában élt, és egy idősebb férfival tartott fenn laza párkapcsolatot, akitől 2021 tavaszán teherbe esett. A vádlott tudomást sem vett a terhességéről, orvosnál sem járt és senkinek nem említette, hogy várandós lenne.
A nő 2021 októberében egyedül tartózkodott a párja otthonában, amikor megindult a szülés, egy egészséges kislánynak adott életet. A vádlott ezután megmosdatta a csecsemőt, majd két lepedőbe takarta. Ezután elindult Fonyódra, ahol egy félreeső helyen lévő buszmegállóban hagyta az újszülöttet.
A hőmérséklet 8,3 fok volt, és mivel vasárnap délután volt, a buszmegállóban és annak közelében sem tartózkodott senki, így a vádlott azzal számolhatott, hogy a gyermek rövid időn belül kihűlhet. Csak a véletlennek köszönhető, hogy éppen arra sétáltatta egy helyi pár a kutyáját, akik megtalálták a gyermeket és értesítették a hatóságokat.
Az újszülöttnek végül nem esett baja, míg a vádlottat az eset után néhány napon belül azonosították és elfogták a somogyi rendőrök.
A Somogy Megyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a korábban letartóztatásban, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló nővel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt.