Hólapáttal és sörpaddal verte egymást két férfi

2022. 09. 18., vasárnap, 12:28

Egy hetesi kocsmában tört ki balhé pénteken.

Hólapáttal és sörpaddal verte egymást két férfi egy hetesi kocsmában pétek este. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy 34 éves helyi lakos belekötött egy csombárdi férfibe, majd a verbális szócsata tettlegességig fajult. A felek összeverekedtek egymással, amelynek során a presszó teraszán hólapáttal és sörpaddal is bántalmazták egymást – áll a rendőrség közleményében. 

A tájékoztatás szerint mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, azonban – a hatóság megfogalmazása szerint – a cselekményük alkalmas volt arra, hogy súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzanak egymásnak.

A rendőrök a férfiakat előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol őket a nyomozók – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

(Kezdőkép: illusztráció/forrás: pixabay.com)

Ezeket olvasta már?