Lecsaptak a somogyi rendőrök egy prostituáltakat futtató bűnszervezetre

2022. 09. 15., csütörtök, 18:49

Üzletszerű kerítés a gyanú, Siófokon csaptak le egy prostituáltakat futtató bűnszövetkezetre.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság felderítőinek információi alapján egy 30 éves bökönyi asszony a 49 éves nyírmihálydi élettársával anyagi haszonszerzés céljából - 2022 májusától ez idáig - az általuk beszervezett nők prostitúciós tevékenységét segítették elő Siófokon. Helyet biztosítottak a szexuális tevékenység folytatására, intézték az azzal kapcsolatos hirdetéseket, továbbá leszervezték a találkozókat is, amely tevékenységükért jelentős részesedést határoztak meg. A páros a prostitúciós tevékenységből származó bevételt minden esetben előre megkapta, amit a saját megélhetésük finanszírozására fordított.

A bűnügyi igazgatóság munkatársai a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együtt szerda hajnalban, Siófokon ütöttek rajta a pároson, akiket elfogtak és előállítottak a főkapitányságra. A nyomozók N. Csillát és H. Károlyt üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ezeket olvasta már?