2022. 08. 07., vasárnap, 13:18
Másodfokú viharjelzés idején kerültek bajba a fürdőzők, vitorlázók.
Öt esetben tizenegy embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök szombaton – számolt be róla a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tájékoztatásuk szerint a nap során műszaki hibás vitorlás, illetve az erős szél miatt elsodródott SUP, szörfdeszka és csónakok utasai kerültek olyan helyzetbe a tavon, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni.
A rendőrség megjegyezte azt is, hogy fontos betartani a viharjelzési szabályokat, hiszen a baj nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan.
Ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni.
Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel.
Ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).
Amennyiben viszont a Balatonon bajba kerülünk vagy bajba jutott személyt látunk, a 1817-es segélyhívó telefonszámon lehet bejelentést tenni a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysághoz.