2022. 06. 27., hétfő, 16:42
Nem jött össze.
Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó szekszárdi férfivel szemben, aki cégei bevételét úgy próbálta meg eltitkolni, hogy a bevételt kiskorú gyermeke bankszámlájára utaltatta. A vádlott strómanként közreműködő társának közokirat-hamisítás bűntette miatt kell felelnie.
A vádlott két internetes kereskedelemmel foglalkozó céget vezetett, melyek szlovák, cseh és osztrák üzleti partnerektől beszerzett elektronikai eszközöket, elsősorban okostelefonokat és azok tartozékait árusították. A cégek jelentős áruforgalmat bonyolítottak le, azonban a vádlottnak az általános forgalmi adót nem állt szándékában megfizetni, ezért 2017-től kezdődően a cég értékesítésből származó bevételeit nem a gazdasági társaságok, hanem a kiskorú gyermeke nevén lévő bankszámlára utaltatta át, melyre 2017 és 2019 évek között összesen több mint 250 millió forint érkezett.
A vádlott azonban ezeket az értékesítés után realizált bevételeket nem vallotta be, illetőleg nem fizette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé, amivel az állami költségvetésnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A vádlott az elkövetésbe strómanként bevonta társát is, aki névleg az egyik cég ügyvezetője volt, holott azt valójában a vádlott irányította.
A vádlott a büntetőeljárás során a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt megtérítette, és közel 35 millió forintot utalt át a NAV bűnügyi letéti számlájára.
Az ügyészség a Szekszárdi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt álló vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt, míg társával szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.