2022. 05. 10., kedd, 13:03
"Velük csak az találkozik, aki épp bajba kerül."
Május 10-én ünneplik Magyarországon a mentők napját, illetve a magyarországi életmentés évfordulóját. 135 éve, 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt ugyanis, és ezen a napon alakult meg 74 évvel ezelőtt az Országos Mentőszolgálat.
Az OMSZ Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló.
Kitértek arra is, hogy az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több mint 1,25 millió mentőfeladatot végeztek, 116 ezer koronavírus-beteget vittek kórházba és több mint 1,3 millió járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre.
A sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, hiszen a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatok ellátását országszerte önkéntesek is segítették – tették hozzá.
A jeles nap alkalmából Szita Károly is köszöntötte a kaposvári mentősöket, akiket idén Pro Urbe Kaposvár díjjal tüntettek ki a helytállásukért.