2022. 04. 19., kedd, 08:38
Azzal fenyegette a családját, hogy rájuk gyújtja a házat. Végül meg is próbálkozott ezzel.
Közveszélyokozás miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy hatvanas éveiben járó férfivel szemben, aki előbb csak fenyegetőzött a gyújtogatással, később azonban ténylegesen tüzet okozott a családi házukban – számolt be róla a Somogy Megyei Főügyészség.
A férfi feleségével és fia családjával élt egy Kaposvár környéki családi házban, azonban együttélésük alatt többször előfordultak közöttük kisebb-nagyobb súrlódások, amiben szerepet játszott, hogy a férfi rendszeresen ivott.
Tavaly áprilisban ittas állapotban szóváltásba keveredett fiával, majd azt mondta, rájuk fogja gyújtani a házat. A férfi ezután 1-2 dl benzint vett magához, majd a ház egyik tárolónak használt szobájába ment, ahol az ágyon lévő dobozokat az üzemanyaggal lelocsolta, majd a nála lévő cigarettával meggyújtotta.
A dobozok, illetve az ágy lángra is kapott, azonban a tüzet szinte azonnal észlelte a férfi felesége és fia is, akik azt rövid időn belül eloltották a lángokat, illetve elővigyázatosságból a házban lévő gázpalackokat is kivitték az udvarra.
A gyújtogatáskor a szomszédos szobában tartózkodott az idős férfi menye és a két kiskorú gyermeke, akiknek az eset során nem esett baja.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.