Szidták a barátnőjét, pofonokkal válaszolt

2022. 02. 14., hétfő, 13:42

Segítsége is akadt a férfinek az önbíráskodásban.

Két férfi megvert egy harmadikat a hétvégén Marcaliban – számolt be róla a rendőrség. A csete-paté egy parkolóban tört ki péntek este. A két fiatal odament ismerősükhöz, hogy számon kérjék, amiért egyik barátnéőjét obszcén szavakkal illette.

Egyikük megpróbálta kirángatni a sértettet az autójából, majd amikor a férfi kiszállt, a másikuk a földre lökte, majd több alkalommal megütötte úgy, hogy a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A rendőrök az eset másnapján fogták el a tetteseket. A nyomozók az egyik 20 éves helyi lakost garázdasággal, a 17 éves szintén marcali társát pedig garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsítják.

Ezeket olvasta már?