Lehulló rakomány okozott kárt egy személyautóban Kaposújlaknál

2022. 01. 26., szerda, 16:24

A kaposvári rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

Lehulló lemezdarab okozott kárt egy személyautóban a 610-es út Kaposvár és Kaposújlak közötti szakaszán január 18-án a kora délutáni órákban. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a személyautó előtt haladó kocsi rakománya közül egy – vélhetően nem megfelelően rögzített – lemezdarab esett az úttestre esett, az okozta az anyagi kárt a másik járműben.

A rendőrség egyelőre ismeretlent tettes ellen nyomoznak, nem tudni azt sem, hogy milyen típusú volt az a kocsi, amiről a lemezdarab leesett, és a rendszáma sem ismert.

A hatóság ezért várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt, illetve a rakományt szállító járművet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy telefonon a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjánál a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó számon.

Ezeket olvasta már?