2022. 01. 15., szombat, 10:39
Mindez azt követően derült ki, hogy pénteken Kaposváron az utcán ütötte meg a nőt.
Az utcán ütötte meg feleségét egy férfi Kaposváron – számolt be róla a rendőrség. A hatóság tájékoztatása szerint az eset péntek délelőtt történt.
Egy családi veszekedés alkalmával pofozta meg a feleségét a férfi, a nőnek pedig 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
Az esetet követően a rendőrök kiderítették, hogy nem egyszeri esetről volt szó: a férfi hét éve, 2015 óta havi rendszerességgel becsmérelte és fizikailag is bántalmazta a feleségét.
Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a munkahelyén fogták el majd előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 37 éves agresszort kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.