Késsel fenyegették az eladót, majd kirámolták a dohányboltot

2021. 12. 18., szombat, 16:38

A siófoki nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint közel hatszázezer forintot vittek el egy dohányboltból.

Két maszkos férfi szerdán este 9 óra után bement egy siófoki dohányboltba, ahol az eladót bántalmazták és megfenyegették, hogy megkéselik, ha nem adja át a bevételt. Miután a rablók a kasszából megszerezték a pénzt, elmenekültek a helyszínről. 

A nyomozók lefoglalták a bolt és a környéken lévő kamerák felvételeit is. A rögzített nyomok és a felvételek elemzése alapján a fejér megyei rendőrök segítségével sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőket, akiket december 17-én este elfogtak. A dégi és a mezőszilasi férfit a lakhelyükről előállították. A 23 éves R. Imrét és a szintén 23 éves K. Márkot rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd - bűnügyi őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

Ezeket olvasta már?