Elítélték az ápolót megütő asszonyt

2021. 11. 26., péntek, 08:42

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a nő a Marcali Járási Ügyészségen.

Nem volt elégedett a kórházi ellátással egy nő, ezért megütötte az ápolót – számolt be róla a Somogy Megyei Főügyészség. A Marcali Járási Ügyészség ezért közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot a 23 éves nővel szemben.

A fiatal nő egy törött pohárral elvágta kezét késő este 2020 novemberében, ezért a Marcali Városi Kórházba ment. A nőt egy egyébként mentőtisztként dolgozó, de aznap ügyeletet ellátó ápoló fogadta, majd az ügyeletes orvos varrta össze sebét.

A seb ellátását követően az évek óta pánikbetegséggel küzdő nő tünetei felerősödtek, pánikrohama volt, amit az ápoló és több dolgozó sikeresen kezelt. Amikor a fiatal asszony ellátása befejeződött és lenyugodott valamelyest, az ápoló közölte vele, hogy kérése ellenére nem fogják értesíteni szüleit, hiszen már ő is képes telefonálni.

A fiatal nő a kórteremből fel is hívta szüleit, akik a kórházba siettek. Amikor azonban megérkeztek a hozzátartozói, a nőnek ismét pánikrohama lett. Ekkor megpróbálták felsegíteni a kerekesszékből a nőt, aki az ápolóhoz fordult, és

ezzel még tartozom"

kijelentéssel indulatból ököllel kis erővel megütötte az arcán.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a nővel szemben.

 

Ezeket olvasta már?