A lángok fogságából mentették ki a ságvári férfit a hős somogyi rendőrök

2021. 11. 08., hétfő, 19:31

A pince tulajdonosát és kiskutyáját és kimentették a tűzből.

A siófoki rendőrök és egy polgárőr közösen láttott el közterületi járőrszolgálatot, amikor pénteken kora este riasztást kaptak, hogy a ságvári szőlőhegyen kigyulladt egy pince, és feltehetőleg benne tartózkodik a tulajdonos.

Az egyenruhások pár perccel később már az ingatlan közelében voltak, azonban azt a terepviszonyok miatt csak gyalogosan lehetett megközelíteni, így futva tették meg a maradék, több száz méteres távot.

Az épület akkor már teljes terjedelmében égett, ezért Kiss Gyula r. őrmester és Duduka Péter r. főtörzsőrmester haladéktalanul behatolt a pincébe és kihozták a bajba jutott férfit. Eközben harmadik társuk, a ságvári polgárőr egyesület vezetője, Kovács Dániel segített a katasztrófavédelem munkatársainak a helyszínre jutásban.

Miután a rendőrök a tulajdonost kimentették, kiszabadították az ingatlan bejáratához kikötött kutyát is, és a tűztől biztonságos távolságba vitték. A sokkos állapotban lévő 61 éves helyi lakost végül átadták a mentőknek, akik a sérültet – az elsődleges vizsgálatok alapján – könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

Ezeket olvasta már?