2021. 10. 22., péntek, 11:29
Eljárást indított a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 21 éves férfivel szemben, aki egy siófoki szórakozóhelyen késsel támadt rá egy másik bulizóra, aki csak távozni szeretett volna. A vád felfegyverkezve elkövetett garázdaság.
A 21 éves vádlottnak nem ez az első kihágása, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt már többször megbüntették. Legutóbb 2021 augusztusában követett el bűncselekményt. A táncparketten táncolt egy siófoki diszkóban, mikor egy német származású férfi el akarta hagyni a létesítményt. Mivel a táncparkett zsúfolt volt, megkérte a vádlottat és barátait, hogy engedjék át a kijárat felé. Erre válaszul a vádlott előkapott egy kést a zsebéből, amellyel megvágta a sértett mellkasát, ezzel könnyű sérüléseket okozva neki.
A Siófoki Járásbíróság bűnösnek találta a fiatal férfit, egy év hat hónap börtönbüntetést szabott ki rá, továbbá elrendelte egy korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is. Az ítélet ellen az ügyészség is, illetve a vádlott és védője is fellebbezést nyújtottak be. Előbbi súlyosítás, utóbbi enyhítés céljából.