2021. 08. 22., vasárnap, 12:13
Korábban sem volt már felhőtlen a kapcsolatuk.
Falunap volt Ötvöskónyiban augusztus 20-án. Egy 29 éves helyi férfi italozás után éppen hazafelé tartott, s útközben betért egyik rokonához, akinek az udvarán meglátta régi haragosát, akivel aztán szóváltásba keveredett. A veszekedés elfajult, mely során a fiatalember több alkalommal ököllel megütötte a sértettet, akinek súlyos sérülése keletkezett. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt 2021. augusztus 21-én lakhelyén elfogták, és a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő.
A nyomozók a 29 éves agresszort súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki - tudtuk meg a rendőrségtől.