2021. 07. 29., csütörtök, 10:32
A férfi korábban dolgozott abban az épületben, ahova később betört.
Vádat emelt a Siófoki Járási Ügyészség egy férfivel szemben, aki több százezer forint értékben lopott ingóságokat egy siófoki nyaralóból – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már elítélt 36 éves székesfehérvári férfi 2020 decemberében a kerítésen keresztül bemászott a nyaraló udvarára, án nem tudta kifeszíteni a teraszajtót. Végül úgy jutott be az épületbe, hogy feltolta a redőnyt, majd betörte az ablakot.
A nyaralóból a férfi – aki hónapokkal korábban burkolói munkát végzett ott, és ezért kellő helyismerettel rendelkezett – egy nagyértékű televíziót és egy benzinmotoros fűrészt lopott el.
A rendőrség azonban a nyomára akadt és letartóztatták, a férfi pedig beismerte tettét a kihallgatásakor.
A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség 80 nap elzárásra tett indítványt a betörő burkolóval szemben.