Családi drogbiznisz - apa és fia közösen árulták a kábítószert

2021. 07. 16., péntek, 08:42

A kábítószergyanús anyag átvétele során érték tetten a családfőt.

A Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói a megyei bevetési egységgel összehangoltan kedden fogták el azt a 40 éves csokonyavisontai férfit, aki a fiával közösen értékesítették a kábítószergyanús szereket. A férfi a rendőrök érkezése előtt vett át nagyobb mennyiségű marihuánát, amit szintén a fiával árult volna.

A feltételezett terjesztőknél tartott házkutatáson a rendőrök további kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket találtak. A bűncselekmény elkövetéséből származó vagyon visszaszerzése érdekében az egyenruhások több mint 200 000 forint, zömében kis címletű készpénzt, valamint ékszereket és egy személygépjárművet is lefoglaltak.

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Négy további kábítószer-fogyasztóval szemben szabadlábon hagyásuk mellett folyik a büntetőeljárás.

Ezeket olvasta már?