Megpofozta és fellökte élettársát egy marcali férfi

2021. 06. 27., vasárnap, 14:42

Mint kiderült, nem ez volt az első eset.

Rendszeresen szidalmazta, és veréssel fenyegette közös gyermekük édesanyját egy 35 éves marcali lakos párkapcsolatuk ideje – számolt be róla a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi utoljára pénteken, egy előzetes szóváltást követően lökte és pofozta meg a 37 éves nőt, aki a történtek után a rendőrség segítségét kérte.

Az egyenruhások az elkövetőt a lakhelyéről még aznap este előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a bántalmazót kapcsolati erőszak gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet, hogy amennyiben ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

Ezeket olvasta már?