2021. 06. 22., kedd, 17:18
Bár többször is próbált kibékülni a volt barátnőjével, ez nem jött össze neki, így bosszúhoz folyamodott.
A vádlott és a sértett között 2017. évben szerelmi kapcsolat alakult ki, melynek során a férfi a nő Balaton környéki házába költözött, azonban a sértett alig hat hónap után szakított a férfival – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében. Kiemelték, hogy a kapcsolatuk alatt a vádlott a sértett beleegyezésével több intim fotót és videót is készített róla, illetve együttléteikről, ezért a nő a szakításuk után megkérte a férfit, hogy azokat törölje, amire a vádlott kifejezett ígérete ellenére sem tett meg.
Hiába telt el hosszabb idő a szakításuk után, a férfi nem tudott abba belenyugodni, ezért többször felkereste a nőt, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat, azonban a nő ezt minden esetben elutasította.
A vádlott végül 2020 májusában az elutasítás miatti sértettségből a mobiltelefonján tárolt intim tartalmakat feltöltötte egy nyilvános weboldalra, és ahhoz mellékelte a sértett közösségi oldal profiljának linkjét is, ami csak fokozta a sértett által elszenvedett érdeksérelmet, aki ezáltal egyértelműen felismerhetővé és azonosíthatóvá vált.
A gyanú rövid időn belül a férfira terelődött, aki úgy próbálta meg ártatlanságát bizonyítani, hogy megkereste az oldal üzemeltetőjét a tartalmak eltávolítása érdekében, később azonban a fonyódi rendőröknek beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Fonyódi Járási Ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a 31 éves Kaposvár környéki férfival szemben. Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.