2021. 06. 20., vasárnap, 07:52
A hatóság bűnmegelőzési szakemberei idén nyáron is várják a Balatoni Hajózási Zrt. járatain az érdeklődőket.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Balatoni Hajózási Zrt. 2020-ban közös kampányt indított a biztonság jegyében, mely idén nyáron is folytatódik. Az idei nyitórendezvénynek Fonyód adott otthont pénteken.
Bűnmegelőzési szakemberek interaktív foglalkozásokat tartottak a Fonyód- Badacsony hajójárat fedélzetén, a kikötőben pedig Rendőr Marci várta az érdeklődőket.
A helyszínen óriás kockakirakó, rendőr öltöztető puzzle, rendőrtetkó és egyéb feladványok, fejtörők várták a gyerekeket, felnőtteket, továbbá a rendőrség „BikeSafe” programja keretében regisztrálni is lehetett a kerékpárokat.
A bűnmegelőzési szakemberek idén „Nyár, nyaralás, biztonság” címmel szezonális játékot indítanak, melynek keretén belül a különböző programokon pecsétet lehet szerezni a somogyi útlevélbe.
Azok közül a gyerekek közül, akik legalább három pecsétet összegyűjtenek, szeptember 3-án értékes ajándékokat sorsolnak ki.