2021. 06. 17., csütörtök, 12:38
Az 50 éves férfi úgy alakította át a villamos-energia fogyasztásmérő készüléket, hogy évekig nem fizetett díjat az elhasznált áram egy része után. A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat vele szemben.
A vádirat lényege szerint a balatoni településen élő és otthonát apartmanként is üzemeltető vádlottnak anyagi nehézségei voltak, ezért elhatározta, hogy lakóházának villamos-energia hálózatát jogtalanul megváltoztatja.
A férfi 2014 és 2015 év között, pontosan meg nem állapítható időpontban az ingatlan földszintjén elhelyezett fogyasztásmérőn olyan átalakításokat végzett, hogy két fázisban is méretlenül tudta vételezni az áramot.
A többszintes házban és a hozzá tartozó melléképületekben – ahol szauna is üzemelt – számos elektromos berendezés volt, amelyek használata révén a vádlott négy év alatt közel 2 millió forint értékű villamos-energiát tulajdonított el a szolgáltatótól.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.