Évekig lehúzta pénzzel a szülőket a kaposvári testnevelő tanár

2021. 05. 25., kedd, 17:57

Ötven rendbeli csalás miatt emeltek vádat a kaposvári tanár ellen, aki a szülőket megtévesztve hat esztendőn át nyerészkedett - közölte a Baranya Megyei Főügyészség vezetője.

Az egyik kaposvári általános iskola testnevelő tanára, a labdarúgó szövetség által szervezett ingyenes utánpótlás programban való részvételért saját magának kért pénzt a szülőktől 2014 és 2020 között. A közlemény szerint a labdarúgó szövegség kifejezetten a köznevelési intézmények tanulói számára szervezett utánpótlás programot, amelynek keretében a szövetség minden évben együttműködési megállapodást kötött a kaposvári általános iskolával, ahol a vádlott dolgozott. A megállapodás alapján az iskola vállalta, hogy sportcsoportonként heti kétszer egy órában biztosítja a gyerekek rendszeres, szakszerű foglalkozását.

A megbízási szerződés alapján a szövetség a feladatok ellátásához a sportvezetőknek minden évben tiszteletdíjat biztosított, ugyanakkor a tanulóknak semmiféle tagdíjat nem kellett fizetniük. Az iskolában a sportcsoport vezetői feladatokat ellátó vádlott minden évben küldött egy tájékoztatót a programban résztvevő tanulók szüleinek, amelyben arról értesítette őket, hogy a programban való részvétel havi befizetést jelent a tanulók részére.

A vádlott kezdetben havi 2500, a későbbiekben havi 3000-4000 forintot szedett be a tanulóktól a programban való részvétel díjaként. A tanár összesen több mint kétmillió forintot vett át jogosulatlanul.

Ezeket olvasta már?