2021. 04. 30., péntek, 14:34
Elhagyta a boltban a tárcáját egy nő, a megtaláló pedig nem éppen volt becsületes.
Vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség egy 48 éves nővel és egy 77 éves holland férfival szemben, akik elemeltek egy elhagyott tárcát egy balatonlellei üzletben - számolt be róla a megyei főügyészség.
A sértett nő éppen a kirakott ruhák között válogatott, amikor letette pénztárcáját az árukra, majd tovább ment, a tárcáját azonban ott felejtette.
Ezt követően az elkövetők közül az idős férfi is a ruhákhoz lépett és egyből észlelte az őrizetlenül hagyott pénztárcát, amit megmutatott a bevásárlókocsit toló ismerősének. Együtt néztek bele a tárcába, és mivel abban nagyobb összegű készpénz volt, a nő táskájába rejtette.
A sértett nő 10 perccel később vette észre, hogy elhagyta pénztárcáját és egyből a bolt vezetőségéhez fordult. Az üzletben felszerelt kamerafelvételek alapján jól látszott, hogy kik vitték el a tárcát, a tetteseket pedig fél órával később már egy másik üzlet parkolójában igazoltatták a rendőrök. A tolvajok a tárcát hiánytalanul visszaadták.
Az ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a tettesekkel szemben.