2021. 04. 01., csütörtök, 15:32
A nő terhes volt a férfitől, aki a telefonos zaklatások alkalmával azzal fenyegette meg, hogy kirugdossa belőle a gyereket.
Zaklatás miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy férfivel szemben, aki szakításuk után nem hagyta békén volt párját.
A 27 éves férfi 2019-ben jött össze a nővel, akinek ekkor már volt egy 6 éves gyermeke. Kapcsolatuk pár hónapon belül megromlott, mivel a férfi nem akarta elfogadni a gyereket. A férfitől várandós nő ezért először az édesanyjához költözött, majd onnan egy anyaotthonba került.
A férfi nem nyugodott bele a szakításba, és tavaly januárban naponta többször, összesen 1031 alkalommal hívta fel telefonon a nőt, sokszor éjszaka. Amikor a nő épp felvette neki a telefont, a férfi azzal fenyegette meg, hogy megöli, illetve, hogy „kirugdossa belőle a gyereket”.
A férfi személyesen is beszélni akart volt élettársával, és mivel tudta, hogy hol keresse, átmászott az anyaotthon magas kerítésén és az udvarban belesett az épület ablakain, de a nőt végül nem találta meg.
Az ügyészség 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra tett indítványt a férfivel szemben.