2021. 03. 04., csütörtök, 14:37
A barátja otthonában egyedül italozott, majd észrevette, hogy a barátja otthagyta az apja kocsijának a kulcsát, ezért elhatározta, hogy autózik egyet...
A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a 24 éves férfival szemben, aki Balatonfenyvesen hajtott neki egy parkoló autónak úgy, hogy ittasan ült volán mögé és engedély nélkül használta a személygépkocsit – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.
A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020 augusztusában egy barátjának tartózkodási helyén volt, és mután az ismerőse elment otthonról, egyedül kezdett el italozni. Az erősen ittas férfi ekkor észrevette, hogy barátja ott hagyta apja kocsijának indítókulcsát, ezért elhatározta, hogy autózik egyet.
A vádlott már visszafelé közlekedett az engedély nélkül használt autóval, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és a kocsi bal elejével neki ütközött egy úttest mellett parkoló autó jobb hátuljának.
A férfi a helyszínen nem állt meg, hanem visszavitte az összetört, de működőképes gépkocsit indulási helyére, majd felhívta barátját és biciklivel otthonába indult, azonban haza már nem ért, mert útközben a fonyódi rendőrök intézkedés alá vonták.
A vádlott – aki nem először vezetett ittas állapotban – cselekményével mindkét autóban több százezer forintos kárt okozott.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott – büntetővégzés meghozatalára irányuló – vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.